Central Europe pályázat

 

A Szegedi Közlekedési Kft. az Európai Unió Central Europe támogatási programjának keretében – Salzburg város vezető partnersége mellett – sikeres pályázatot nyújtott be „Trolley-Promote Clean Public Transport” címmel, melynek megvalósítása során kedvező lehetőségek nyílnak meg társaságunk számára.

A projekt célja a trolibusz közlekedés, mint környezetbarát közforgalmú közlekedési eszköz népszerűsítése és fejlesztése. Kiemelkedő célkitűzése a fenntartható fejlődés biztosítása mellett a trolibuszok energiafelhasználásának optimalizálása, közlekedési hatékonyságának növelése, valamint megjelenésének javítása.

A pályázatban részt vevő partnereink: Salzburg (Ausztria), Brno (Csehország), Párma (Olaszország), Eberswalde (Németország), Lipcse (Németország), Gdynia (Lengyelország), Gdnask (Lengyelország), Trolleymotion szervezet.

Az országok közötti együttműködés erősítésével kívánjuk a projektet megvalósítani, és a trolibusz közlekedést minél vonzóbbá tenni az utazóközönség számára, hiszen napjainkban a trolibusz a környezetbarát járművek között fontos szerepet tölt be.
Szegeden az első trolibusz 1979. április 29-én indult útjára. Az azóta eltelt évtizedekben hol lassabban, hol ütemesebben, de folyamatosan fejlődött városunkban a trolibusz közlekedés.
A Szegedi Közlekedési Kft. céljai közé tartozik, hogy utasai a város minél több pontjára trolibusszal eljuthassanak, illetve a járművek megfeleljenek a  mai kor követelményeinek.
Alacsony padlós járműveink száma az elmúlt évek során folyamatosan nőtt ezzel elősegítve a  mozgásukban korlátozottak  és babakocsival közlekedők utazását is.

Az elektromos közforgalmú közlekedés, ezen belül is a trolibusz fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseink sikerét mind utasaink, mind a szakma visszajelzései igazolják, és megerősítenek bennünket abban, hogy ezt a munkát önállóan és a Central Europe programhoz hasonló összefogás keretében is folytatnunk kell.

Bővebb információ: www.trolley-project.eu

 

central_europe_trolley

  • Biztonsági tanácsok

    biztosagi-tanacsok
    Utazzon biztonságosan! Mozgáskorlátozott útitársaink utazásában sokszor jól jön a segítség. Adjuk...
    Tovább
  • Biztonsági tanácsok

    biztosagi-tanacsok
    Utazzon biztonságosan! Fejhallgató? Telefon?… – Mind akadályozza a környezet zajainak felismerését.
    Tovább
  • Biztonsági tanácsok

    biztosagi-tanacsok
    Utazzon biztonságosan!   A gyermekkocsiban szállított gyermek esetén ügyeljünk a babakocsi...
    Tovább
  • Biztonsági tanácsok

    biztosagi-tanacsok
    Utazzon biztonságosan! Idősebb útitársainkat segítsük a le- és felszállásnál! Adjuk át...
    Tovább

Menetrend

Kapcsolat

Parkolás

Repülőtér